• Társulat
    • Góbi Rita
    • Alkotók
    • Együttműködő partnerek
    • Támogatók
    • Közérdekű adatok
  • Műsor
    • Aktuális
    • Archívum
  • Projektek
    • Táncszínházi produkciók
    • Gyermek produkciók
    • Táncfilm
    • Közösségi projektek
    • Társművészetek
    • Táncóra, workshop
  • Galéria
    • Képek
         » Előadások
    • Videók
         » Előadás   » Egyéb
  • Sajtó

Sajtó

Mit vegyek fel ma?

Góbi Rita gyermekelőadása a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban

Az újvidéki óvodások és iskolások tegnap délelőtt valóban színes és érdekes előadáson vehettek részt a Petőfi Sándor MMK-ban. Hacukaland cím alatt a tiszakálmánfalvi születésű Góbi Rita táncos és koreográfus korábban több országban is bemutatta mozgásfoglalkozással egybekötött, mesés-táncos előadását a legkisebbeknek. A műsornak mindenhol, így Újvidéken is nagy sikere volt.

Az előadás során szavak nem hangzottak el, a gyerekek csak a zene, a tánc és az ezekből feltörő energia révén követhették végig egy reggeli készülődésnek a mókás történetét. „Mit vegyek fel ma? – ezt az égető kérdést járja körbe a Hacukaland, miközben az előadó a lehető legbonyolultabb módon igyekszik magára húzni az egyes ruhadarabokat. Az öltözködés után a gyerekeket közös játékra a színpadra hívták.

 – Ez a korosztály rendkívül nyitott és őszinte, ezért szeretek velük dolgozni. Mindenkiben ott van a tánc, csak elfelejtjük azt az idő múlásával. Ezt a táncnyelvet szeretném kiaknázni, mert ha kényelmesen érezzük magunkat a saját testünkben, akkor a lelkünkben is a helyére kerülnek a dolgok. Számomra minden egyes mozdulat tánc, akár egy ölelés vagy egy ajtónyitás is. Ezeket felnagyítom és absztrahálom, ebből alakul ki a színpadi előadás. A mostani, táncos öltözőshow ötlete is egy ilyen egyszerű helyzetből, a reggeli készülődésből született meg – mondta Góbi Rita.

Hozzátette, hogy a jövőben szeretne hasonló, újabb gyermekelőadásokat készíteni. A mostaniban egyedül volt a színpadon, de a tervei között egy nagyobb volumenű, több előadót felsorakoztató játék elkészítése is szerepel.

A rendezvényen jelen volt a Mézeskalács és a Jó Pajtás szerkesztősége is, kollégáink októberben indultak el lapnépszerűsítési körútjukra. Eddig Szabadkán, Bácsföldváron, Péterrévén mutatták be a gyermeklapokat, valamint az újvidéki óvodások is megismerkedtek a Mézeskaláccsal.

A Magyar Szó Online cikke itt olvasható.

További videók

Iratkozz fel hírlevelünkre!

E-mail cím:*

Keresztnév:

Vezetéknév:

A gobidance@gmail.com e-mailre küldött üzenettel bármikor leiratkozhatsz.

2013 © Minden jog fenntartva. | Impresszum
Design | Honlapkészítés