Sajtó
Góbi Rita táncművésszel, koreográfussal, táncpedagógussal az önfeledt jelenlétről, az állandó kísérletezésről, arról, mi mindenre tanít meg a tánc
"Góbi Ritával állandóan forog a világ, folyamatos mozgásban van, szó szerinti és tágabb értelemben is. Táncol, tréningeket tart, játszik, előad, átad, mozdulatokat, tapasztalatot, mosolyt, izomlázat. Tegnap Veszprémből jelentkezett be, néhány nappal korábban egy táncműhely mozzanatait követhettük nyomon az oldalán, most Szabadkán beszélgetünk, innen egyenesen Kapolcsra visz az útja, mire pedig ezt az interjút olvassák, már megjárta Kanadát, és egy bemutatón is túl van. Az embernek már-már az az érzése támad, hogy a világ nem is vele, hanem körülötte forog. Góbi Rita Újvidéken született, ott kezdett táncolni, de már egészen fiatalon nyakába vette a nagyvilágot, hogy megtalálja önmagát a táncon belül. Önéletrajza azzal a mondattal kezdődik, hogy a táncnyelv egy sajátos részét kutatja.
Melyik ez a sajátos rész?
– Az, hogy mi a saját, csakis rajtunk múlik, a saját kísérletezésünkön és a saját énünk elmélyülésén. Ez a saját mindig fejlődik, mindig egy kicsit változik, de ugyanúgy, ahogy a gyökerek is maradnak, a mozdulatok, amelyek már gyerekkoromban kialakultak, vagy amelyeket az első tánctanár meglátott, azok szerintem még most is megvannak. A kutatás pedig soha nem marad abba, mert ha nem is fizikálisan, akkor a gondolataimban, az agyam folyamatosan kutat. Biztos ezért egyre göndörebb és göndörebb a hajam, mert mindig több és több projekten gondolkodom egyszerre.
Emlékszel azokra az első mozdulatokra, az első tánclépésekre? Hogyan szerettél bele a táncba?
– A nagy szabadságra és a nagy játékra emlékszem. A táncban az önfeledt jelenlét, nem a megfelelés, hanem csak a puszta létezés öröme ragadott meg, és szerintem ezért is tartottam ki mellette. Abba szerettem bele, hogy itt önmagam lehetek. Annyira megszerettem és annyira magaménak érzem a táncot, hogy olyan számomra, mint az, hogy megcsinálom a reggelit, és tudom, hogy azért kell reggelizni, hogy utána tudjak működni. Nekem ilyen a tánc, létszükséglet, szerves része az életemnek. Annyira belemerültem, és annyira erre szántam az életemet, hogy más nem is létezik.
Az első nagy lépés, amit megtettél a célod felé, az volt, hogy tizennégy évesen Újvidékről Budapestre költöztél, tanulni. A kezdeti évekre hogyan emlékszel vissza?
– Nem akartam elmenni, nagyon nehéz volt, és honvággyal küzdöttem, de a tánc miatt mentem el, azért mentem el, hogy még többet tanuljak, hogy kinyíljon ez a világ. Újvidéken már mindenkitől tanultam, akitől lehetett, és szerettem volna egy nagyobb közösségbe kerülni. Az utam Budapestre vezetett, majd Európa egyre több országában tanulhattam, játszhattam, tehát egy még nagyobb közösségbe kerültem, ugyanis úgy gondolom, hogy az egész világ egy nagy család, egy nagy közösség, amelyben a tánc egy globális nyelv. Mindenhol érthető, és mindenhol lehet csatlakozni a tánc absztrakciójához.
Budapest után Bécsben, Amszterdamban, New Yorkban, Tokióban is tanultál. A tánc valóban egy univerzális nyelv, de mindenhol más a kultúra, más mentalitású emberek táncolnak. Miket tudtál a világból magadba szívni, összegyűjteni, és beépíteni a Góbi Rita-táncnyelvbe?
– Vannak különböző kultúrák, de amikor ott vagyunk egy próbateremben vagy a színpadon, amikor kialakul a darab, akkor eggyé formálódunk. Nincs nagy különbség. Ha valaki Japánban vagy Mexikóban él, és tánccal foglalkozik, akkor ugyanaz történik velünk, ugyanazokat éljük meg, ugyanazokon a kísérleteken és folyamatokon megyünk keresztül, csak pici változásokkal, hogy hol van a tengerszint magassága, vagy éppen hogyan fúj a szél, de alapvetően a folyamat ugyanaz. Ez számomra a legizgalmasabb, hogy mindegy, hova születtünk, csak meg kell találni azokat az embereket, akikkel jól együtt lehet működni, és én szerencsére találok is ilyeneket.
...
Most itt Szabadkán gyerekekkel foglalkozol, és elcsíptem egy mondatot az előadásod végéből, amikor arra biztattad őket, hogy a foglalkozás következő részében majd engedjék szabadjára a gyermeki énjüket, mert játszani fogtok. A gyermekeknek szánt előadásaid esetében te magad is ezt a gyermeki ént engeded szabadjára?
– Igen, volt is egy ilyen célom, korábban elhatároztam magamban, hogy élek itt a földön, és tanulok, sok minden rám ragad, de én meg akarom őrizni azt az állapotot és azt az ént, amikor még a kertben csak kapirgáltam, játszottam vagy felfedeztem, hangyákat, leveleket, bármit. Ez az érdekes, hogy akkor a gyerek felfedez, egy csomó mindent nem ismer, és bennem ez maradt meg a legerősebben, én most is felfedezek, amikor bemegyek a terembe. Azt szeretném, hogy ez a felfedezés, a játék, a szabadság maradjon meg. Sok emlékem van a gyerekkorból, amit nagyon szerettem, felhőtlen boldogság- és biztonságérzetem volt. Ha ezt akkor szerettem, az azt jelenti, hogy most is jó, szóval ezeket tudatosan is beépítettem, és őrzöm magamban. A gyerekelőadásoknál a játékmódban és a jelenlétben mindent le kell bontani, ami színészkedés. Nem eljátszunk valamit, hanem visszautazunk abba az állapotba, újra megéljük, átéljük a szituációkat, így lesz igazán őszinte. A gyerekek akkor tudnak velem együtt lenni, ha azt érzik, hogy én is közéjük tartozom, olyan vagyok, mint ők, és együtt játszunk, együtt fedezzük fel a tánc szabadságát.
A tanításnak intézményes formája is van az életedben, tíz éve a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tanára vagy. Mi az, amit a tanítványaidnak próbálsz átadni?
– Nagyon sokáig nem mertem sem tanítani, sem gyerekekkel foglalkozni, mert azt éreztem, hogy amíg én nem vagyok kész, addig hogyan, mit taníthatnék… Csak tízéves tapasztalat után mertem vállalni oktatást. Számomra a tánc annyira egyértelmű, és annyira velem van, hogy az első kihívást az jelentette, hogyan is tudom a fiatalokat rávezetni, hogy a tánc nekik is szóljon valamiről. Próbálom felhívni a figyelmüket arra, hogy ha tánccal foglalkozunk, akkor nemcsak táncolunk, hanem önmagunkat építjük, ha a testünkkel foglalkozunk, akkor a lelkünket is ápoljuk. Gyakoroljuk, hogy bátrabbak legyenek, merjenek egyedül kitalálni egy mozdulatot. Szerintem a tánc olyan dolgokra is felhívja a figyelmet, hogy hogyan viselkedjünk a párkapcsolatban, hogyan lehet jól együttműködni egy csapatban, hogy bátrabb legyél az életben, merd elmondani a véleményedet, az ötletedet, mi az, hogy jelenlét, önmagadra való odafigyelés. Fontos a szorgalom, a kitartás és a munkamódszer kidolgozása is, hogy meg tudod-e valósítani az ötletedet, bemész-e egyedül a terembe gyakorolni, hogyan fogod nekem megmutatni, amit létrehoztál, hogyan állsz ki a többiek elé. Rengeteg dologra megtanít a tánc, ami később is sok mindenben segít a fiataloknak. Amit a táncon belül átélnek, azt vissza tudják ültetni a mindennapjaikba. Több mindenre tudnak figyelni, kreatívan kezdik el kezelni a szituációkat...."
2022. szeptember 17.
