Sajtó
Králl Csaba: Nagyító alatt
Králl Csaba írása az Élet és Irodalom LXI. évfolyam, 30. szám, 2017. július 28.-i számában
Szögezzük le mindjárt az elején: kevés Góbihoz fogható precíz, tökélyre törekvő, elbűvölő technikai tudással felvértezett előadó található kortárs fronton, aki nem csupán birtokában van minden, a testről, mozgásról megszerezhető ismeretnek, de tudása kivételes előadói jelenléttel is párosul. Ez tehát nem újdonság. Az már igen, hogy új darabjában sikerült kitörnie az előadóként szinte már rákövült – bár kétségkívül hiteles – kobold- vagy manószerű jegyekkel felruházott táncos szerepekből, miközben koreográfusként eleddig jószerével ismeretlen területet hódított meg lefegyverző magabiztossággal és következetességgel – elbeszélő művek helyett az absztrakt tánc világát.
Aki kicsit is képben van Góbi Rita koreográfiáit és előadói tevékenységét illetően, izgalmas fordulatra lehet figyelmes az utóbbi időben. Ez a fordulat pedig, akárhogy is nézzük – részben vagy egészben –, egy nemzetközi szakmai együttműködésnek és partnerségnek köszönhető, ami az Angliában született, de jelenleg Prágában élő és dolgozó Andrea Miltnerová táncos-koreográfussal való találkozásra és alkotói párbeszédre vezethető vissza. Góbi és Miltnerová több éve tartó kooperációjának, melyet a kölcsönös tisztelet, a művészeti nyitottság és kísérletezés jellemez, eddig egy táncfilm (Memento Mori, 2014) és egy duett – a 2016-ban készült, közösen jegyzett, idén Lábán-díjra nominált Ellenpontok című minimalista táncelőadás – volt a legfontosabb állomása. De talán mindezeknél is figyelemre méltóbb az utóhatás, mert a művészlét egyik lényegét, a megújulásra való képességet/készséget érinti: ez az együttműködés ugyanis alaposan kiforgatta Góbit komfortzónájából, szemléletváltásra serkentette, új szempontokat, új megközelítéseket jelölt ki számára az alkotómunkához, aminek az évad végén, a Bethlen Téri Színházban bemutatott Reptében című szóló máris ékes bizonyítékát adta.
Szögezzük le mindjárt az elején: kevés Góbihoz fogható precíz, tökélyre törekvő, elbűvölő technikai tudással felvértezett előadó található kortárs fronton, aki nem csupán birtokában van minden, a testről, mozgásról megszerezhető ismeretnek, de tudása kivételes előadói jelenléttel is párosul. Ez tehát nem újdonság. Az már igen, hogy új darabjában sikerült kitörnie az előadóként szinte már rákövült – bár kétségkívül hiteles – kobold- vagy manószerű jegyekkel felruházott táncos szerepekből, miközben koreográfusként eleddig jószerével ismeretlen területet hódított meg lefegyverző magabiztossággal és következetességgel – elbeszélő művek helyett az absztrakt tánc világát. Nem lehet nem észrevenni persze, hogy ez a szóló stilárisan folytatása, következménye az Ellenpontoknak, illetve annak az analitikus gondolkodásnak, amely rendszerez és elvonatkoztat, a mozgó test absztrakt, redukált mozdulatjeleivé, jelrendszerévé, repetitív koreográfiai játékává transzformálja és sűríti mindazt, amit elsősorban a természet – a növény- és állatvilág vagy a mikroorganizmusok – mozgásjelenségeiből ellesett.
A tér kialakítása végtelen egyszerű: fehér háttér, fekete táncszőnyeg, rajta két párhuzamosan futó fehér V-alakzat, mely hegyével a nézőtér felé bök. Ez a zsebkendőnyi stúdiótérből kihasított szűk háromszög a táncos territóriuma, amit nem is lép át Góbi, mint valami titkos, mágikus zónát, az előadás végéig. Evidens, hogy itt nem a térélmény, a szabadon szárnyaló mozgás a meghatározó. Haja muris pomponként kontyba tűzve fejtetőn, testén passzentos fekete dressz feszül, háta, vállai, karjai szabadon, szinte vakítanak, olyan fehérek. A semleges tér, a táncos törékeny alakját kiemelő jelmez (tervező: Sinkovics Judit), a morzejelekkel és hiperminimalista elektronikus hangeffektekkel elidegenítő hatást keltő zenei háttér (szerző: Szegő Dávid) egyként a jelentéktelent teszi jelentőssé, a részleteket hangsúlyossá, a minimálmozgásból növeszt óriásokat: szárnyával verdeső, csápjait meresztő amorf „csodabogarakat”, soha nem volt, soha nem látott rovar-madár-egysejtű hibrideket, izgő-mozgó ficánkoló gnómtesteket. Úgy viselkedik a színpad, mint egy nagyító, ahol a legkifinomultabb mozdulat, a legkisebb rebbenés sem hull a porba, nem siklik el mellette a figyelem.
Góbi azon túl, hogy „kiollóz” és felnagyít, önmagát, a táncoló testet is felszabdalja, részekre bontja. Végtagjai gyakran külön életet élnek, lemásznak, lekívánkoznak a törzsről. Elkalandoznak, önállósítják magukat. Hol egy filigrán kar görbül és egyenesedik ritmusra, de feszesen, hol egy kézfej, egy ujj, a szempilla vibrál remegve, hol egy meztelen hát púposodik és horpad 3D-s domborzati térkép benyomását keltve – ilyenkor szinte megszűnik, bezárkózik a test (többi része), miközben persze nagyon is van, és épp ez a varázslat benne. A világítás többnyire kiemeli, plasztikussá teszi ezeket a finom részleteket, lelket önt a mozgásba, máskor – hátsó ellenfényben – tünékeny sziluettet, sötét, karikatúraszerű árnyalakot farag a mozgó testből. Ehhez igazodva Góbi arckifejezése csak ritkán játszik, inkább távolságtartó, közömbös, személyiségének súlya azonban végig ott van a mozdulatai mögött. Jobbára akkor engedi csak el magát, és ezzel együtt vált mimikában is, amikor már nem a részleteken, hanem a test egészén van a hangsúly, annak kibogozhatatlanul nyakatekert, némiképp már-már groteszk színezetet öltő játékán.
Nagyon fegyelmezett, végig hézagmentesen kitöltött szóló ez, cseppnyi üresjárat nélkül. Tömény, tömör. Mégis előnyére válna a rövidítés, a háromnegyed órás játékidő némi visszametszése, ahogy a hasonszőrű mozgásegységek szervesebb csoportosítása, strukturálása is, hogy időnként ne huppanjunk vissza ugyanoda, ahol előzőleg már jártunk. Jelenleg több a darabban a felvetés, az ötlet, mint a kibontás, ami nem baj, de fordítva talán szerencsésebben venné ki magát. Érdemes lenne jobban látszani engedni az építkezést, a dolgok egymásból való megszületését, kiforgását, egy folyamatot, ami az egymásra rakódó szekvenciákból más, erősebb hatást is kit tudna váltani. Mindenesetre Góbi ráérzett valamire, az absztrakció ízére, ami úgy tűnik, nagyon is fekszik neki. Legyen ideje és tartson a lelkesedése, hogy még mélyebbre tudjon hatolni.
A műbírálat az ÉS honlapján ide kattintva olvasható.